Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 Emlékezés Anyák napján 
 

 

Csonka család volt a miénk, minden, ami kellett a gyermekek neveléshez, a növekedéshez, az értelem kifejlődéséhez meg található volt nálunk. Csintalanságunk idején a fegyelmezés, ha jót cselekedetünkkor a jutalom.. Ha jól tanultunk a dicséret, ha rossz jegyet kaptunk, a szidás. Na nem PS2-re, meg PC-re gondoltam ám … Sokat ért a szóbeli dicséret, és egy – egy ígéret, hogy majd mozi is lesz..

Kedves Édesapám, akire most gondolok, kemény, edzett kezű ember volt.. nem szerette a rendetlenséget, azt akarta, minden a helyén legyen, és meg is követelte mindig. A gyereknép az nem akart minden esetben szót fogadni neki, de hát senki nem szerette a büntetést. Szerettünk mindig jó jegyeket kapni, így a tanulás nem volt kérdés, azt meg kellett tanulni. Reggelente mosakodás fésülködés, (bezzeg a hosszú copfoknál katonás sorrendben álltak a hajszálak, de azután a kis kacskaringókat bevéve egy nagy masniban találkoztak, a copf végén egyre vékonyodva.. egy kis pamacs maradt a végére) reggeli, aztán mosogatás, majd öltöztünk, és irány az iskola.
Az órán figyelni kellett és beszámolni otthon, hogy mi is történt, apukám ezt megkövetelte.. Főzési tudományunkat nagyon korán kezdtük, mivel azt is nekünk kellett csinálni.. Eleinte csodálkoztam én is, hogy a jó apróra vágott krumpli kockák miért nem úgy úsznak a szép piros paprikás lében, mint a mamáé, mint egy kis hajó, olyanok voltak a hosszúkás szeletek. Mert ugye egyszerű dologgal kezdtük, a paprikás krumpli recepttel.. Nem mondta senki hogy hasábba kell vágni.. már tudom Volt takarítás, mikor nagyobbak voltunk, mosás, kelt kalácskészítés, sőt még házi kenyér sütés is. Délelőtt 10 kor vetette be a steril kenyereket a pék a mi falunkba, addigra megdagasztva, megkelesztve, szépen kenyérkosárba téve, vasalt konyharuhában, letakarva vittem a pékhez a kenyeret, tettem rá címkét is, hogy megismerjük, ha megyünk érte, délután. Ráírtam tintával, apám nevét: Balogh János, meg is vártam, amíg bekerült a kemencébe a kenyér.. A Laci bácsi dicsérő szavait ki nem hagytam volna. J(A PÉK !) Azt a lelkünkre kötötte a szomszéd néni, hogy várjuk meg mindig, amíg bevetik a kenyeret, és nézzük, hogy a címke a mi kenyerünkre kerüljön. A pék bevizezte a cetlit, és rátette, egyet kacsintva nekem, hogy rendben.. tehát haza mentem, és összepakoltam a kenyér okozta rendetlenséget, ebédeltem, és már indultam is a suliba. Délután, a testvérem ment a kenyérért, mikor vége volt a tanításnak, csak elég bajos volt a kenyeret is cipelni, meg a táskát is, mivel ő szeretett a hátitáskával verekedni, szinte állandóan le volt szakadva a szíj a táska hátulján, mert azzal verekedett.. Kapott is érte rendesen Na és a barátnőjét hívta segíteni, mert a táska az egyik hóna alatt a kenyér a másikon, nehéz volt bár egyikünk se volt csenevész gyerek… Na elidőztem itt a kenyérsütésnél, de ez akkor egy ceremónia volt számomra.
Itt jártam most gondolataimban, mikor nagy zaj, kocsiajtó csapkodás hallatszott kintről, megjöttek a kiscsillagjaim, a két lókötő unokám! Imádom őket…

 

Ha belegondolok, épp ekkorák voltunk mi, amikor a sok házi munka mellett iskolába jártunk, jól tanultunk, játszottunk, és élveztük az életet, meg sem értem, hogy bírtuk megcsinálni mindezt, hiszen egy házi asszony dolgát végeztük, gyerekként.. 

Egy Édesanyáét….

A karácsonyi ajándék.. 2009

Mint minden gyerek, az én kicsikéim is nagyfiúknak érezték magukat, karácsonykor, mert amikor kérdeztük, hogy mit szeretnének karácsonyi ajándéknak, mindegyik egy mobil telefont kért..
Rágtam a körmöm, idegességemben, hogy kéne lebeszélni őket, mert azért nem engedhetjük meg magunknak azt hogy szórjuk a pénzt, és régebben szerényebb ajándékot szoktak a gyerekek kérni.

Jött a lányom haza, és újságolták neki, hogy mobiltelefont kértek karácsonyra. Szó mint száz, már meg sem próbáltam lebeszélni őket, mert szerintem ők már otthon megbeszélték, hogy mit kérnek karácsonyra.

Nagy izgalommal várták, amíg az Edi megvacsorázik, és nyomultak a számítógéphez, megnézni milyen telefonok vannak, hogy kiválasszák milyent szeretnének. Nézegették, hívtak engem is, persze drágának találtam, amit kinéztek maguknak, ennek hangot is adtam… Szóval,azt beszéltük meg, hogy a páromat megvárjuk, és majd megbeszéljük együtt hogy kiadható e a kincstárból akkora összeg.

Reggel telefonáltam a páromnak, mondja, hogy jön estére haza, és említettem neki a dolgot a telefonnal.. Hát mit mondjak, nem nagyon örült ő sem, a sok kiadásnak.. Mert ő is azt tartja, hogy nem az érték a lényeg az ajándékozásnál, hanem a megemlékezés.

Este van, a fiúk tűkön ülnek, a vacsora vége felé belekezdtek a mondani valójukba. Mondták ám na de papikám, mi tudod hogy jó gyerekek vagyunk.. ( Persze, jók, csak az ördögök rosszak, hogy el nem viszi őket )Jnéha 
Az én szigorú és szavatartó páromat a két gyerek fél perc alatt A papi mindenbeJlezsírozta, elkenték, mint a vajat a kenyéren. beleegyezett, LG telefonok lesznek, érintős képernyős, és kártyás… Mondom neki drágám, mi lesz a következő húzásuk a kis gézengúzoknak? Nem tudod ?

Azt felelte, nekem vénségemre lett mobilom hát had örüljenek a gyerekek is, legalább tudjuk, hogy merre jártak, járnak, ha netán baj van tudnak szólni … (Hát egy olcsóbb telefon is megtenné )

Nade lássuk mit hozott a reggel, mert izgalom az volt hogy vajon meg kapják e a telefont a gyerekek. Az ajándékokat nem szokás elmondani … tehát tanulás, szófogadás és rendes fogmosás veszekedés nélkül… stb Ha ezek közül nincs meg valami, vagy panasz jön a suliból, lemondhatnak a telefonról.

A számítógép elé ültek.. Nézegették aLG telefonokat gyönyörködtek benne, majd a Bálint átment az apjához, a Levente továbbra is bámulta a telefonokat.

Egyszer nagyon vékony hangon megszólalt a gyerek: Mamikám, gyere ide egy kicsit légy szíves. Hívott oda, nézzem meg ő mit talált.
Mutatja, neki nem az a telefon kell amit kinéztek mert úgyis ) Nézem, egy Samsung telefontJösszekevernék a Bálinttal…(Micsoda indok mutogat, drágább volt mint az LG, amit együtt választottak ki. Hát rögtön mondtam is, hogy nem, nem, ilyen nincs ez van megbeszélve a párommal is, hogy az LG lesz, de a Levente kötötte az ebet a karóhoz ám.. Nem lehetett lebeszélni.. Durcizott mérges volt… Mondom a páromnak, te ez a gyerek tiszta ideges. Még azt is odamondta, hogy neki van pénze és a különbözetet ő kifizeti nekünk ha nekünk nincs annyi pénzünk…
Egymásra néztünk a párommal.. csak néztünk.. Nem lehetett lebeszélni a gyereket. Azt mondtuk, hogy ha lesz akkor talán megvesszük.. talán… nem biztos.. Hát nem is altattuk el benne a kételyt.. mondogattuk neki Jhogy nincsen, hogy hiánycikk, stb.. De az volt a válasz mindig, és meglesz. Tény és valóJhogy: de karácsonyig még jön áru úgyis összedobtuk a telefonok árát, és megvettük.
Bálint kapott egy LG-t a levente megkapta a Samsungot. Eljött a karácsonyeste, ők már alig várták, hogy megkapják az ajándékot.
Volt is öröm, amikor kibontották a csomagot, benne voltak az óhajtott telefonok. Levente mint a sír úgy hallgatott a telefon árának különbözetéről.. Nagyon boldogok voltak, mi meg annak örültünk, hogy nekik sikerült a kicsi szívüket melengetni az ajándékokkal..
 
A vaskapu
 
Egyik nap kimentem az udvarra, ott láttam az unokáimat, hogy egy kétkerekű kocsit tologattak.
Visítoztak nevetgéltek, a kocsi nyikorgott, nyüszített, és felrémlett előttem, hogy honnét is van ez a kis „járgány”, amin gyerekkoromban a Pisti papa vitte a sok nyuszit leadásra.
Persze ezzel vittük – ez ezer éve történt – mi is a szerintünk ócskavasnak nevezett vasakat a Méh-telepre.
’56 nyara lehetett. Égetett a nap, meleg volt, épp csak elkezdődött a nyári szünet, csak ketten voltunk otthon a tesómmal, mert a nagynéném a kórházban feküdt betegen.
A nővérem azt mondja, kellene egy kis pénz, mert hallotta, hogy a Süle cukrászdában már van fagyi, ami nagyon megmozgatta a fantáziánkat..
Azon tanakodtunk, hogy mivel az apu sincs otthon, így pénzt kérni nem tudunk, szedjük össze az udvarban levő vasakat, és adjuk le a méhbe. Kapunk érte egy kis pénzt, és vehetünk fagyit.
Ezek ócskavasak, úgysem keresi már senki, így nekiálltunk, megraktuk a fent nevezett kis kocsit vasakkal, lemezekkel, csövekkel.

Örültünk, mert jó sok vasat találtunk egy kupacban a faház mögött, mintha nekünk tette volna oda valaki. Nehéz is volt, és megdolgoztunk vele, mire mindent felpakoltunk a kocsira.
Kiizzadtunk, nem a mi 9-10 évünkhöz valók voltak azok a vasoszlopok, és lemezek, amit elcipeltünk a nagyréten át a telepig. Kb 2 km hosszú út volt..
Elfáradtunk rendesen..
Lepakoltuk a vasakat, lemérték, és ki is fizették a járandóságunkat.
Meg is volt az eredménye, kaptunk 78 forintot, igaz, meg is dolgoztunk érte…
Húúú az 78 gombóc fagyi, kimondani is sok volt..
Megbeszéltük, hogy nem is visszük haza a kocsit sem, toltuk magunk előtt, a szemünk előtt pedig ott gömbölyödtek a finom csoki, vanília és eper ízű gombócok.
Nyaltuk az édes, folyós ragacsos fagyit, még beszélgetni is elfelejtettünk. Ezután már bántuk, hogy a kocsit nem haza vittük, hanem cígöltük magunkkal a cukrászdába. Megbeszéltük, hogy másnap is tudunk venni magunknak, a maradék pénzből..
(Erre sajnos nem került sor)
Otthon, mintha mi sem történt volna, vártuk apukámat estefelé haza a munkából, levest is főztünk neki, meg paprikás krumplit.
Amikor megláttuk, jött be a kiskapun, valami rosszat láttam a szemében, de nem szólt semmit, megmosdott, és leült vacsorázni.
Ezután jött a feketeleves.
Azt kérdezte, mit csináltunk ma itthon?
Elmondtuk, hogy olvastunk, és számoltunk.
-És még? Kérdezte.
Hát nem sok mindent tudtunk neki mondani mert a vasakról hallgattunk, a többit meg elmeséltük..
Hátra vitt bennünket az udvarba, a faház mögé hívott… Húúú kezdett derengeni mi az, amit nem kellett volna ma elkövetnünk.
Azt utólag tudtuk meg, hogy a szomszéd néni megmondta neki, hogy mit műveltünk ma délelőtt, szóval feldobott minket, elárult, fújj!!!!
Szegény apukám, tiszta ideges lett, mert nem hitt a szemének, nem voltak meg a vasak, amiből új vaskaput csinálgatott, ő maga fűrészelgette állította össze a keretet, a kiskaput is..
Elvittük a Méh-be a munkáját és a kapunak való vasakat! Csak hallgattunk, és néztünk egymásra a tesómmal, mi lesz most?
Ezután nagy szidás következett, és az udvarból sem tehettük ki a lábunkat 2 hétig, pedig csak a szünet eleje volt még.
Kérdezte, hogy mit csináltunk a kapott pénzzel. Azt már őszintén, de bőgve mondtuk neki, hogy elfagyiztuk egy részét, a többit másnapra hagytuk. Elvette a pénzt, és azt mondta, lehet, hogy tud csinálni valamit, hogy a vaskaput visszakapjuk.
Kicsit fellélegeztünk a nővéremmel.. egymásra néztünk, de nevetni semmi kedvünk nem volt..
Így mentünk mi is fürdeni és aludni gyorsan, nehogy megint rákezdje a monológját, mert szégyelltük is magunkat, és nem szerettük hallgatni, ha megszidnak bennünket. Aztán alvás.
Másnap apu nem ment dolgozni mi miattunk szabit vett ki, hogy visszacsinálja azt, amit mi nagy kínkeservvel elcipeltünk a méhbe.
Szó, mint száz, a férfi a Méh telepen, ismerve az aput, külön, félre tette a vasainkat, mert gondolta, hogy baj lesz belőle. Apukám tőle vette a kapunak való vasakat, jó drágán visszavásárolta a vasait, csöveit, 2x fizetett érte, de nem bánta mert meglett minden alkatrész amit odavittünk. Mondta is: Szerencsétek van!
Azt mondta, az a büntetésünk, hogy az állatkerti kirándulás elmarad, sőt nem mehetünk el Budapestre sem nyaralni a rokonainkhoz. Várhatnak az unokatestvérek, az ilyen gyerekek ne menjenek sehová sem
Egész nyáron főztünk, takarítottunk, és gyakoroltunk a sulira. Az első 2 héten az udvarból sem tehettük ki a lábunkat. Egy kis játszás volt, és ennyi.. A szomszéd nénit másnap már nem utáltuk annyira mint amikor megtudtuk hogy besúgott minket..

Jó volt visszagondolni a gyerekkori csínytevésünkre, álmodozni a fagyiról, gondolni a szép fehér, és tarka nyuszikákra, amit a kis kordéval vitt a Pisti papa a leadóhelyre! Csak nagyon sajnáltuk őket, mert vitték exportálni őket, manapság azt mondanánk a nyuszik javítottak az életszínvonalukon..
Ez volt a történet, ami eszembe jutott a kis kétkerekű kocsi láttán.. Arra gondoltam, hogy a fiuk vajon megcsinálnák e ezt amit mi a nővéremmel együtt
Arra tippelek még több mindent is megcsinálnak .
Ők sem jobbak a Deákné vásznánál.  
 
Fotosnál
 
- Mennyibe kerül majd a kép? kérdi Pisti a fényképészt..
- Azt most nem mondom meg, csak ha készen leszünk,
 
   mert azt szeretném, ha nem a zsebpénzeden sopánkodnál,  
  hanem mosolyognál, ha fotózlak...
 
Fociedzés
 
Balut edzésen az edző nagyon nyugtalannak látta, így beállította a kapuba, kicsit lecsillapodni, mert a gólokat állandóan elrontotta..Így unatkozva - bámészkodva állt a kapuban, és annyira kikapcsolta magát, nem is hallotta szinte, hogy a többiek üvöltöttek neki: Balu jön a labda....
 
Ez a labda is eltalálta a kaput, megint gól lett. Edző mérges, gyerekek visítanak, ütik a levegőt.. Végül Balu marad a kapuban.
 
Ott repül egy madár, Balu lesi, persze én is, mit csinál a gyerek.. :( már előre láttam a vészt...  A gyerekek rohannak, repül a labda...de csak repüljön... :) Balu nyugodtan lesi a madarakat... Madár repül, labda repül...a fiuk üvöltenek.. balu a laaabdaaaaaaaaa... Balu nagyon merengve, mintha nem is tudná, miért áll a focikapuban, megkérdezi: 
HOOOOOOOOOOOL????????
 
Húsvéti  tojások..
 
Egyszer, úgy 25 - 30 éve, elfelejtettem tojasfestéket venni Húsvétra..A szomszéd öreg néninek panaszkodtam, hogy jártam.. A kisfiam meg pont abban a korban volt, hogy értékelte, amit a nyuszika hozott. Teljesen kiakadtam, hogy lehettem ilyen feledékeny.. 
 
 
A Rozál néni mondja nekem,  használjak vöröshagyma héját a főtt tojások befestéséhez. Hmm...Nagyon megörültem és ugye a kisfiamnak is nagy örömet okoztam a szép tojásokkal.. Csináltam annyit, hogy a locsoló gyerekeknek is jutott...
 
 
 Nem akartam elhinni, hogy az olyan szép lenne, főleg hogy biztosan nem is működik...
 
 
 Ugye a szükség ráviszi  az embert.. ha nincs az ami kéne, mivel   lehet pótolni...?????
 
 
 
 
 
 Tehát a tojásokat beletettem a hagyma héjas vízbe, amit előzőleg jól kiforraltam,(mintha teát főznék), és mennél tovább bennehagytam a lében,   annál szebbek lettek a tojások... És nem is voltak egyforma színűek...
 
 
Ahogy szedegettem ki a tojásokat, szalonnabőrrel bekentem őket.. hát csodát művelt a szalonnabőr a tojásokkal.. Ragyogtak, mint a csillagok..
 
 
 
 
 
Később bővítettem a hagyma héjjal  való tojásfestés tudományát...
 
 
Szedtem különböző alakú leveleket, virágokat, amik ilyenkor, húsvét táján már dugdossák ki az új hajtásaikat, és rásimítottam a főtt tojások oldalára. Majd egy rossz nylon harisnya szárából egy hálót csináltam rá, és "belekötöttem"  a tojást egyenként és a rátett zöld levelet-virágot a harisnya szárába, és beletettem a hagymás lébe... kíváncsian várva, mi lesz az eredmény.. Hát az nem maradt el.. Gyönyörű tojások lettek,  amint leszedtem a "hálót" a  tojásokról.. Szép cirádás minták keletkeztek a tojáshéjon.. Ők is a szalonnabőrös kenés után a  kis tojásos kosárkába kerültek. A locsolók nagy örömére... 
 
 
Azóta is csinálom ezeket a praktikumokat, igaz mostmár az unokáimnak is.

 

 

 

 

 
Éhesen 
 
 
 
 
 
A kisfiú a nénjéhez:
 
 
- Mondd, mikor jön haza a mami?
 
 
- Már holnap érkezik, felete neki az.
 
 
- Jaj de jó, ugye eszünk akkol mál
  valami lendeset is..
 
 
 
 
 
 
 
Kalandom a burgonyával..
 
 
 
 

 

Talán 8 éves lehettem, amikor a mama kórházba került, így sokat voltam egyedül otthon. Gondolkodtam, hogy a család tagjai, Apukám, Pistabátyám, és Nagyapám mit fognak ebédelni, mivel ugye csak én voltam otthon, és én még nem tudtam főzni...
Kitaláltam, hogy majd én nem hagyom éhezni a férfinépséget, hát hoztam a pincéből krumplit, vöröshagymát, megtisztítottam, megmostam, az ujjam is elvágtam egy kicsit ..és jó apróra összekokázva feltettem főni. Azt már láttam, hogy vöröshagymát kell aprítani, és olvasztott zsírba kell megdinsztelni, rá pirospaprikát tenni, és ezután következett a krumpli .. ja és egy kis víz is meg só.. eddig eljutottam, közben amíg felkészítettem az ebédünket, a tűz a sparhertben majdnem kialudt.
Még jó, hogy apukám egy egész hétre való gújtóst bekészített a kisszobájába. Végülis a tűz meggyulladt, a krumpli megfőtt, de nagyon csodálkoztam, hogy a krumpli olyan kis kocka volt mint ahogy összevágtam..
Amit a mama főzött, abban a krumpli szeletek szép hosszúak voltak, teljesen letaglózott, hogy az én krumplim, nem olyan, mint a mamáé, nem úszkálnak a piros szaftos lében. Még pityeregtem is ezen, így talált rám apukám... Nagyon meglepődött, hogy nekiálltam főzni, és meg is dícsért. Csakhogy én nem is örültem a dícsérő szavaknak zokogásba törtem ki.. Nagyot nézett, hogy mi a bajom, ott vígasztalgatott, mire kiböktem, hogy az én paprikás krumplimban nem úszkálnak a kis csónakok, mint a mamáéban... Aztán a térdére ültetett és elmesélte, hogy nem a lábosban alakul át a krumpli kis csónakká, hanem olyanra kell vágni. Ezután némi utánaízesítés után megebédeltünk, közben hazaért a család, és mindenki dícsérgetett, milyen ügyes vagyok.. persze akkor az arcukon a kis huncut mosolyt nem is vettem észre. Később mikor nagyobbacska voltam már, mesélgették, milyen bátor dolog volt tőlem, hogy neki mertem állni az egésznek.. De azért lelkem mélyén örültem, mert mindig szerettem volna segíteni, dehát nem nagyon engedték. Akkor kezdődött el valami, ami a gasztrovilág felé terelgetett. A mamának is elmesélték, hogy már van, aki kisegíti, ha beteg, van aki ebédet főz a családnak. Én egy kicsit büszke is voltam, mert mondták is, hogy egy kis érzékem van a főzéshez...
Ezután már folyamatosan főzögettem, na nem nagy dolgokat, csak mindíg amit el tudtam késziteni, tanulgattam lassan.. Később már teljes ebédek kenyérsütés meg egyebek is szóba jöttek.. Végül is a hobbymmá vált...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.