Üdvözletem az erre járóknak
Itt a nyár újra... végre...
Devecseri László:
Nyári este
Minden muzsikál!
Csodaszép, csodaszép!
Ágak közt a fészek
pelyhes menedék.
Virágok kelyhében
tündérek ülnek,
s csendesen nékünk,
nékünk hegedülnek.
Pósa Lajos
TAVASZKOR
Itt a tavasz, itt van, itt!
Mesélek hát valamit.
Méhe mondja: züm, züm, züm,
Teljél, teljél, kis köpűm!
Kutya mondja: ham, ham, ham
Dongó, ne bántsd a farkam!
Macska mondja: mióka,
Biz a tejföl jobb vóna!
Tehén mondja: mú, mú, mú,
Szopjál, szopjál, kisborjú!
Csikó mondja: nyehehe,
Kizöldellt már a here!
Tyúk azt mondja: kot, kot, kot,
Ide csirkék, jót kaptok!
Csirke mondja, csip, csip, csip,
Aki fürgébb, többet csíp.
Pulyka mondja: rud, rud, rud,
Juj, a méreg, hogy elfut!
Liba mondja: gigágá,
Pásztorleány, vigyázz rám!
Kecske mondja: mek, mek, mek,
Nem ugrálok én kendnek!
Kacsa mondja: tas, tas, tas,
Kis tavacskám, csak ringass!
Kis fürj mondja: pitypalatty,
Szép tavasz, nyár, itt ne hagyj!
Boldog 2019-es Újévet kívánok...
Norbert Erőss:
Újévi köszöntő
Szívesen látlak...
A puszta télen
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó a haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.
Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.
Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.
Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
Háta mögött farkas, feje fölött holló.
Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.
(Pest, 1848. január.)
ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –
Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
(Erdőd, 1848. november 17–30.)
Csernus Valéria- Ada Szerbia
Nyári varázs
Ma a nap is vidámabban ébredt
sugarai futkosnak az égen,
hajnali kék lágy lehelet kering
ebből a nép lendületet merít!
Az utolsó júniusi reggel
mámorító érzelmeket rezget,
harmatcseppek virágokon futnak
a kelyhekbe kikötőbe jutnak.
Csodálatos ez a nyári világ
rád mosolyog minden kicsi virág,
jó a kedved, mosolyog az ég is
és a tenger oly sötéten kéklik.
Egyik hullám másik után szalad
aztán együtt ütköznek a partnak,
a nyugalom ami ebből árad
ringatja a varázsát a nyárnak!
Őszköszöntő
"Reggel rám köszönt a fecske:
Hova mész, te gyerekecske?"
Mondom neki: "Hallod, fecske,
Nem vagyok már gyerekecske,
Fejszém vágtam kemény fába,
Sietek az iskolába.
Iskolás lesz majd belőlem,
Sokat tanulhatsz majd tőlem!"
Tavasz
Juhász Gyula: Magyar tél
A kicsi kocsma ablaka világos,
Fehérvirágos, mint a temető,
Hol a nap éppen vérködösen áldoz
S a hold sápadt sarlója egyre nő.
Az este jő és a fehér keresztek
Nagy békessége integet felénk,
Szelíd magánya a mély, ősi kertnek,
Hol megpihen majd minden nemzedék.
A tünde ég pásztortüzei lassan
Kigyúlnak rendre és az ég alatt,
A temetőben és a kocsmazajban,
Egy néma angyal halkan áthalad.
A szárnyakat hallják egy pillanatra
A vén ivók s bús holtak, csöndbe lenn,
A Bodri szűköl, a havat kaparja
S a kakukkóra megáll hirtelen.
Babona, bánat, borok és botorság,
Mind összekapnak és a kocsma zug,
Fölzengenek az átkok és a nóták
És döngetik a temetőkaput!
Lassan lehullanak az őszi levelek a szinkavalkád szürkére vált, amig a hó be nem lepi a földet, a zúzmara ezer csillaga a fákat, ágakat.... A drótkerítésből is csipke válik ..
Elmúlt a meleg nyár, és a kedvenc évszakom következik, az ősz... Színeivel megbabonázza a környezetet, őszre beérnek a tavaszi zöld levelek, amiket a tél elmúltával annyira vártunk. Melengetik az ősz színei a szívemet...
Petőfi Sándor:
SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
(Koltó, 1847. szeptember.)
Ha végre itt a nyár... Már pedig itt van, hétágra süt a nap... Szeretem a nap sugarait, érezzni a zamatos gyümölcsben, a virágillatban a nap jótékony melegét...
Várom a tavaszt, gondolom, nem vagyok egyedül. Már únom, hogy az idő ennyire változatos, csak kikészit, mert a vérnyomásomat rnendezget.. Nagyon
idegesítő részemre ez az állapot :(
A tavasz jó, érzem a föld illatát. szeretem, mikor süt a nap és a téli caapadék kipárolog a földből, és felette felhőként kavarog a pára, a gőz.. Kiengedi a Föld is a gőzt, a feszültséget magából... Hoztam egy verset, a tavaszról.. Remélem, lesz aki elolvassa...
TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
1924 tavasza
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerült,
ki imád tücsök hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem, ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
fénylő hajnalon,
susogj dallamot
ami szép mind, mind,
száll fuvallatod,
libben szabadon,
meglegyint, s hint, hint,
hallani lantod,
álmokat alkot,
mit sugall kincs, kincs,
lebegj, játszadozz,
érints meg, dalolj,
s tovább: még ringj, ringj.
